A kamaszodás kötelező hozadéka -bár erről a nevelésjobbító könyvekben alig esik szó-, hogy az ember olykor úgy érzi mintha Jekyll és Hyde otthonában járna. Ami a tiniknek az egyik percben oly szórakoztató, hogy kétrét görnyedve vihorásznak, pillanatokkal később már vérre menő sértés, aminek lezárását az ajtó csapódása nyomatékosítja.
Nekik sem lehet könnyű ezzel a tudathasadással élni, de mit szóljak én? A szaporodásról szóló biológiaórák kínos csendjében sem, de a gyerekvárás boldog (a szülőszobán már kevésbé boldog) perceiben sem merült fel, hogy ez is az anyaság része lesz majdan.
Egy csemete hangulatingadozásaival talán elbírnék jobb perceimben, de kettőjükkel már-már lehetetlen feladat. Az én rendszerező elmémnek az lenne a tökéletes megoldás, ha az adott hónap első napján átadnának egy hangulat-térképet, én pedig aköré szervezném az életünket.
Ám ezt megemlíteni sem merem, a gyerekszoba ajtaja sem bír ki mindent :)
Mivel ezen viharok esetében nincs figyelmeztető narancssárga jelzés, egész megyékre kiterjedő riasztás, olykor elkerülhetetlen a nyílt pengeváltás. Vérre menő harc pedig bármely -első blikkre komolytalannak tűnő- témából lehet. Túléltük már a Nagy Körömlakk Válságot, a többszöri De Az Osztálytársaimnak Már Rég Megvan-kríziseket, ám visszatérő elemként itt van a Rendetlenség A Szobátokban-fejezet (amiben én vagyok a gonosz főhős).
Kisebbem ezen a téren kezelhetőbb, az ajtócsapódás utáni 30. percben vigyorral az arcán bukkan elő. Vagy a rövidtávú memóriájával vannak komoly problémák, vagy tudatmódosító szert rejteget a szobájában :)
Nagyobbom képes napokig hordozni vélt vagy valós sérelmeit, sőt hetek múltán is felhánytorgatja újra és újra. Ezúton üzenném a jövendőbelijének, bárki is lesz, jó előre kösse fel a gatyáját, mert a válásuknál a lányom az összes vitára emlékezni fog :) Szóról-szóra.
Bár így lenne ez a matematika-tanterv anyagát illetően is.
A szakkönyvek szerint mindez azonban néhány évig tart mindössze, és ha sikerül ezen idő alatt is szeretnünk a szörnyeteget, akit világra hoztunk, harmonikus és boldog felnőtté válhatnak, méltó tagjaivá társadalmunknak. Ha sikerül..... :)
