A, mint anya

Ez a nyár olyannyira munkával telt, hogy nem maradt idő új és új szösszökre. Amivel a napjaim töltöm, az két sornál többet nem érdemelne, lévén hétköznap táblázattenger, telefonkapkodás, a hétvége a kedves vásárlóké :)

Így marad a régi recept, folytatom a (be)linkeskedést a múlt eseményeiről.

E: http://www.mindigno.hu/a-mint-anya/440-e-mint-elveszve

É: http://www.mindigno.hu/a-mint-anya/449-e-mint-elelem

G: http://www.mindigno.hu/a-mint-anya/472-g-mint-gomolyfelh

Gy: http://www.mindigno.hu/a-mint-anya/511-gy-mint-gyemantlakodalom

Csemeték szexuális felvilágosítása nálunk adhoc-jellegű. Olvastam azon szakkönyvek idevonatkozó tételeit, mely szerint a gyerek szintjének megfelelő válaszokat adjunk az általa feltett kérdésre. Én is ezt az elvet vallom. Ne bonyolítsuk túl, ne adjuk elő az ötévesnek a Káma Szútrát, ahogyan egy tízéves sem eszi már meg a méhecskés-sztorit.
Az én felvilágosításomért anno a nővérem felelt. Mit mondhatnék? No comment.
Egy 18-20 évestől, aki most kezdi eme tantárgyból a szakmai gyakorlatát, csak annyit tudhatunk meg, hogy a férfiak mind disznók :) Azóta is ez az alaptétel :)
Saját sarjaimnál más módszerhez folyamodtam. A szexualitás természetes része az életnek, ám nem kell túl nagy feneket keríteni a dolognak. Fontos dolog, ahogyan az evés is az. Őket egyenlőre utóbbi témakör jobban érdekli :)
És hogy hogyan kapcsolódik ide a könyvtár?
Aki a cím alapján korhatáros szösszenetre számít, ne olvasson tovább. Csalódni fog :)
Mióta kölkök tisztában vannak a betűvetés és feldolgozás tudományával, a könyvtárba is együtt járunk. Az éppen aktuális olvasnivalók mellett mindig találunk egy-egy könyvet, ami a szintjüknek megfelelően tálalja a kapcsolatok, szexualitás kényes témakörét.
Elolvassuk, megbeszéljük, kiegészítem az általam fontosnak tartott dolgokkal. Pl. hogy a férfiak mind disznók. Ha rosszabbra számítanak a fiúk terén, csak kellemes csalódás érheti őket :)
Múlt héten, másfél hónapnyi, de nekem éráknak tűnő várakozás után végre kinyitott a könyvtár. Új helyen, új csomagolásban. Szentélyem újratöltve :)
Főként, mivel egy régi zsinagógában kapott helyet, jól megérdemeltet. Az épület gyönyörű, megőrizték azt a templomi hangulatot, mely egy könyvtárhoz is tökéletes. Azonnal beleszerettem. Könyvplom :)
Első alkalommal csak Nagyobbom kísért el a könyvtiszteletemre, Kisebbem otthon maradt kapcsolatot építeni új osztálytársaival a közösségi oldalakon. Remélhetőleg, csak lányokkal épít, mivel, mint utólag kiderült, van némi hiányossága a felvilágosítás terén :)
Mi ezalatt felfedeztük az új helyszín minden zegét-zugát, ámuldoztunk, csodáltunk mindent. Nagyobbom az emeleten, ahol a tinirészleg található, én a földszinten a minden más-részlegnél.
Végül sikerült felcsábítania a szépirodalomtól roskadozó polcok ígéretével. Ismer :)
De megint elkanyarodtam, most nem a könyvtár csodája a téma. Bár erről köteteket írhatnék, azt hiszem.
Néhány fertályóra múlva ott álltunk a kiadóasztal előtt egy-egy tekintélyes kupac olvasnivalóval, köztük egy mindenttudó könyvvel a szerelemről, szexről tiniknek.
Nagyobbom a sok lépcsőzéstől fáradtan lepihent egy padon és máris lapozgatta a könyvet. Majd félhangosan feltette a következő kérdést:
-Anya, mi az az ejakuláció?
 Áldom a szerencsém, hogy a sok könyvtárbajárás beléjük oltotta a csendességet is eme szent helyen, így csak az előttem álló -szintén anyuka- hallotta meg. Egymásra pillantottunk és visszafojtottan -ahogyan egy könyvtárban szokás- pukkadoztunk a nevetéstől.
Közben a fejemben az cikázott, hogy otthon honnan kell kezdenem a magyarázatot. Alfától indulunk, vagy a szó jelentését nem ismeri, de a folyamatával tisztában van. A másik gondolatom, hogy ez mégiscsak egy extemplom. És ez a szó eme falak között valószínűleg most hangzott el először. Hová jut így a világ? :)
Hazaérve aztán az összes latin szó jeléentését megmagyaráztam, csemetém így már tisztában van a frigiditás fogalmával is.
És azzal, hogy ezen könyvek szakszavait inkább itthon kérdezze meg :)

Úgy illendő, hogy kamaszkorba tipegő csemetéim új lelkét tükrözze a szobájuk is. Vége a tricolor falaknak, rózsaszín miliőnek, plüsshegyeknek. Mivel a nyáron egy hónapig máshol serdülnek, így ekkor léptünk a tettek mezejére. Olyan meglepetés, ami ellen nincs apelláta :)

Antiezermesterként már a festék kiválasztása is napokig ébren tartott. Bekeverjük, vagy színeset vegyünk? Végül maradtunk az előre kevertnél, ismerve hihetetlen memóriám. Sosem tudnám megjegyezni az arányokat, lévén a lecsófőzéshez is minden alkalommal szakácskönyvet használok :)

Félő, hogy az elmentendő címkét a vödörről is elteszem egy tuti helyre. Tuti, hogy nem találom meg soha többé.

Liliom-színű festéket szereztünk be, az én ifjúkoromban ezt halvány narancssárgának hívták, de az nem olyan sznob :)

Már csak 20-40 darab hatalmas zsákra volt szükségem, a plüssök, babák, egyéb jószágok elhelyezésére, és kezdődhetett a móka.

Az a szép egy panellakás egyetlen szobájának felújításában, hogy a helyszín többi része is használhatatlanná válik a dobozok, zsákok tömkelege miatt. Sebaj, sok jó ember kis helyen is... Ezen felbuzdulva, hívtam segítőket is, ha már disznóvágásra nem tudom a barátaimat meginvitálni egy fagyos novemberi hajnalon.

Mivel a két gyereknek rengeteg felesleges bútora van, úgyis mint ágy, íróasztal -itt jegyezném meg, hogy mióta tanulásérett korba léptek, sosem láttam, hogy eme alkotmányt használták volna egyáltalán valamire. De a gyerekjóléti szolgálat és/vagy gyámügy díjazza az ilyesmit, így megtartjuk ezeket. Mivel a bútorzat kihordása szinte emberfeletti erőfeszítést kívánt -azt sem értem, hogyan jutottak be valaha- így tetris-rendszerben pakoltunk. Ahhoz, hogy kiszabaduljunk a kölökszobából, le kellett festeni egy-két falat, majd (némi száradás után) visszatolni mindent a helyére. Csipetnyi social engineering, főként klausztrofóboknak :)

Délutánra mindenki liliomban pompázott, aki mégsem, az tiporta :)

Azért a falra is jutott némi festék, legalábbis az egyikre, mivel a dobozon levő tájékoztató szerint, ha neccesen is, de elégnek kellett volna lennie ennyi festékmennyiségnek eme területre. Nem nyertünk :) Késő délután felé szomorúan konstatáltuk, hogy alulvásároltuk magunkat. Ám így bűntudat nélkül adhattuk át magunkat a pihenésnek, a félkész szobára pedig rácsuktuk az ajtót, Pató Pál urakként.

Végül, számomra évezredekkel tűnő napokkal később, a festés elkészült, újabb három-négy emberöltő múlva sikerült lemosni a festéket az ablakok és testünk minden zugáról. Ha azt gondoltam, ez a könnyebbik része, tévedtem.

Kölkeim örökölték tőlem a ragaszkodást, minden vackuk értékes, egyedi és utánozhatatlan. Ezáltal kidobhatatlan. Talán csak a tankönyveik képeznek kivételt, ám ezek megőrzéséhez én ragaszkodtam. Imígyen fordulhatott elő, hogy minden évfolyamról találtam két garnitúrányi munkafüzetet, tankönyvet, órai füzetet, dolgozatfüzetet, etc, etc.

Mostanra értem meg arra lelkileg, hogy elköszönjek e tárgyaktól, kivéve az üzenőfüzeteket és ellenőrzőkönyveket. Ez még jó tárgyalási alapot képezhet azokban a vészterhes időkben, amikor az ő gyerekeik kamaszodnak majd. Így ezeket az unokáimra hagyom :)

Szelektálásra megmaradt a teljes plüssfauna és a játékbabák garmadája. Ültem a zsákok között és felrémlett a Diótörő című klasszikus, valamit Chuckie, a gyilkos baba megnyerő pofija. Mit mondjak, nőtt a gombóc a torkomban :)

Azzal nyugtattam magam és a körülöttem heverő üveges tekintetű népséget, hogy egyikük sem végzi be a szeméttelepen rövidke életét. Néhány nobilitás kivételével, akik örökre helyet nyertek a polcon, a többieknek is keresek gazdát. Lehetőleg szeretőt.

Miután ezzel megnyugtattam a kis plüsslelküket, nyugodtan hajtom mostanában álomra a fejem, nem rettegve attól a pillanattól, amikor a játékok hada áll a nyoszolyám mellett vérben forgó tekintettel, lincselésre készen.

Remélem, ez így is marad, és kölkeim hazatértével sem kell attól tartanom, hogy két vicsorgó kamaszarcra ébredek, akik azt nehezményezik, hogy elvettem tőlük a Guinness-rekord lehetőségét, a „világ legnagyobb plüssgyűjteménye egy 12nm-es szobában”-kategória lehetséges nyerteseként.

Külvárosi, már-már vidéki lányként a metrózás számomra hihetetlen élmény a mai napig. A buszon való közlekedés megszokott, sőt a villamosozásért sem kell sokat buszoznom :)

Ám a föld alatt való utazás ritka alkalom, mint a fogorvosi vizit. És legalább olyannyira kellemes :)

Azonban kibővített munkaköröm olykor megkívánja a bejutást a város legmélyebb bugyraiba. Ezen alkalmakkor egy órával korábban kelek, városi ruhát, szmogálló sminket és néhány nagy levegőt veszek, majd belevetem magam a citybe. Ma speciel egy nyomtatókazetta volt küldetésem oka és célja. Aminek térfogata alapjában véve nem nagy, kivéve, ha eme szerkezettel a metrón való közlekedést választja egy kevésbé gyakorlott utas. Jelen esetben jómagam :)

Naivan azt gondoltam, a reggeli csúcs után -amikor a bérből és fizetésből élők tömege már az első munkahelyi kávéját fogyasztja- és a déli órák előtt, -amikor nyári szünet lévén a diákok még javában alszanak a hosszúra nyúlt éjszaka után- jó esélyem van kényelmesen utazni. Azonban hamar kiderült számomra, hogy a metrón nincs csúcsidőn kívüliség. Amikor egy perc szusszanása lenne szegény járműnek, akkor lepik el az aktatáskások és a gurulós bőröndösök tömege.

A yuppie-król mindig Patrick Bateman jut eszembe, az Amerikai Pszicho szimpatikus főhőse :) Ilyenkor belegondolok, mit rejthet a márkás aktatáska? Csalódnék, ha legalább egy szikét vagy hüvelykszorítót nem találnék benne, avagy egy pótláncot Black &Decker típusú láncfűrészükhöz.

Az öltönyösök által fennmaradó teret a gurulós bőröndös turisták töltik be, mintegy Tetris-szerűen. Komoly logikai készségekkel kell bírniuk ahhoz, hogy a különböző méretű és formájú poggyászaikat a lehető leghelytakarékosabban pakolják egymásra. Velük később, mintegy régi ismerősként a vonaton is összefutok :)

A néhány négyzetcentiméternyi helyet, amit e két csoport szabadon hagy, töltjük be mi, az alkalmi utazók. Anyukák kisgyermekkel, anyókák fonott kosárral, apók botjukkal és én a kartondobozommal. Amelyet, tehetek bármely oldalamra, mindig beleütközik valamibe. Átszállásnál, a mozgólépcsőn felfelé haladva hiába állok szabály szerint a jobb oldalra, ha az a fránya doboz elfoglalja a teljes baloldalt. Egyre nagyobbnak látom, mintha a városi levegő hizlalná. Főként, hogy mások is szemrehányó tekintettel méregetnek. Nem tudnak hova sorolni. Aktatáskánál nagyobb a terhem, de a bőröndösökhöz sem illik, se fogantyúja, se kereke. Magányosnak érzem magam, kirekesztettnek :)

Emellett a tömegben az én tág terekhez szokott lelkem kénytelen eltűrni, hogy idegenek belekönyököljenek az aurámba, vagy az asztrál-lábamon tiporjanak. Ezen válogatott kínzások közepette lélekben a vonatomért sóvárgok, mely talán nem oly megbízható, mint a metró, ám ismerősebb terep számomra.

A vágyakozásom egészen a pályaudvarig elkísér, ahol visszatérek a realitás talajára. Míg télen az elemekkel harcoltak a vonatok, emiatt állandó voltak a késés, most -nyáridő lévén- mindenki a vízpartra vágy. Amely szerencsétlenségemre a munkába járós vasútvonal folytatása. A tömeg tehát maradt, a gurulós bőröndösök is, csak az aktatáskás yuppie-k cserélődtek ki a hűtőtáskás strandolókra.

Mire végre kiszabadulok a vasút fogságából, a dobozom visszanyeri eredeti méretét és könnyű léptekkel szinte repülök magányos irodám felé, ahol az egyetlen hang a madarak csicsergése és az emaileket jelző pittyegés. Hazaértem :)

Isten a tanúm, nem vagyok érzékeny nőszemély.

Az utolsó emlékem a pityergésről egy óvodai homokozós sztori, aminek heveny agyrázkódás lett a vége. A piros csoport fenegyereke, Krisztián aznap rám fente a fogát, és a begörbített hátú cicamászóka rossz felén értem földet. Míg ekkor még csak néhány könnycseppet morzsoltam el a szemem sarkában, néhány órával később a Heim Pál Kórház ügyeletéről azért engedtek haza saját és minden bentlakó felelősségére, mivel olyan iszonytató módon üvöltöttem, hogy az egészségügyi személyzet megijedt a csendháborítás miatti szabálysértési eljárás következményeitől :)

Ezek után évek teltek el pityergés nélkül, mígnem mostanában újra bőgőmasina lettem. Szerencsére disztingválni is megtanultam és nem hozom csemetéim kínos helyzetbe egy-egy megható pillanatban magas frekvenciájú sírásommal. Még a könnycseppeket is próbálom ráfogni a szénanáthámra. Időszakos allergia ez, és nincs köze porhoz, pollenhez. A tünetegyüttes kiváltó oka bármi lehet, ami a kölkökkel kapcsolatos.

- Utolsó vizsgaelőadás a régi iskolájukban. Idén nyolcadszorra élvezhettem végig szinte ugyanazt a két órás műsort, ahol a diákok inkább lelkesek, mint profik. Talán a nyolcadik a bűvös szám -a könnyek kiváltó oka- vagy az, hogy a gyerekeim utolsó alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra eme iskolában,de bepárásodott a szemem, ahogyan néztem őket. Azonban mire felgyulladtak a fények, sikerült eltüntetnem az áruló nyomokat, mázli, hogy vízálló pillakencét használok :)

- Két fotó, melyen összevethetem Nagyobbom első kontra utolsó tanítási napját az általános iskolában. Gyereken nyomot hagyott a majd egy évtizednyi diákoskodás. Mostanra megtanult írni, olvasni, számolni, legalább 15 foggal többet birtokol, nőtt vagy hatvan centit, talán csak a súlya nem változott :)

- A ballagás délutánja, amikor előző nap még gyereknek látszó kölkömből díva lett a nagy napra. Magassarkút kért s kapott a jeles alkalomra és velem ellentétben járásképes maradt a cipőben. Talán az apjától örökölte eme tudást? :) Elcsodálkoztam a hirtelen lett nagylány gyönyörűségén, és újfent megindultak azok a fránya könnycseppek. Szerencsémre, Dívám nem vette észre, némiképp homályosan látott ő is sűrű pilláin át :)

Félek, hogy eme alkalomszerű könnyezés krónikussá válik. A minap ottalvós táborba indult mindkét sarj, és a buszra való integetés alatt váratlanul újra nedves lett a szemem. Mi lesz velük öt napig nélkülem? És velem mi lesz ugyanennyi ideig nélkülük? Úgy tűnik, ideje leválnom róluk, ám ez nem könnyű. Szóvá tettem sarjaknak, miért nem gyűlölnek engem, mint minden normális kamasz a szüleit. Őszinte válaszuktól megnyugodott a lelkem. Olykor gyűlölnek :)

Ám valamit tennem kell könnycsatornám inkontinenciája ellen. Edzésprogramot alakítok ki, romantikus filmekkel, AC/DC helyett szerelmes dalokkal  és dél-amerikai sorozatok rendszeres megtekintésével. Ha ezeken nem pityeredem el, csemetéim első komoly kapcsolata, az érettségijük, esküvőjük, unokaszületés sem fog sírásra késztetni. Remélem :)

Folytatom az emlékezést :)

Amikor ezek a szösszenetek íródtak, csemetéim épp túl voltak az első X-en. Azóta Nagyobbom a másfél évtizedet is majd betöltötte, már szülői engedéllyel olvashatja a róla (is) szóló irományokat.

Nekik is szól ez a blog.

Most az önállósulásuk kezdetén jót tesz egy kis nevetés. És talán az is kiderül az irományokból, hogy ők a legfontosabbak az életemben.

A mai adag:

Á: http://mindigno.hu/a-mint-anya/416-a-mint-alom

D: http://mindigno.hu/a-mint-anya/424-d-mint-divat

Dz: http://mindigno.hu/a-mint-anya/426-dz-mint-edzes

Dzs: http://mindigno.hu/a-mint-anya/427-dzs-mint-dzsungel

Anno az egész blogosdi egy versenyfelhívással kezdődött. Olykor lecsapok egy-egy ilyen lehetőségre, a grafomániám mellett némileg narcisztikus is vagyok az írásaimmal kapcsolatban. Szavazásos verseny volt, így esélyem sem volt számottevő eredményt elérni, lévén csak mostanában kezdem valódi névvel felvállalni eme vadhajtásom.

Kézzelfogható nyereményt nem, ám lehetőséget nyertem, hogy bemutassam a családom görbe tükrön át. Hosszú időn át írtam azon az oldalon, köszönöm a Mindignőnek, és Diának, hogy megadta az esélyt.

Ám az ABC véget ért, így az A, mint anya 1.0-ás verziója is.

De a folytatás nem lehet teljes az előzmények nélkül. Mivel egyenként újra feltölteni hosszadalmas folyamat, így a legegyszerűbb megoldást választom, belinkelem az eredetit.

Mindegyik pont egy kávézásnyi időt vesz igénybe. Megírni többkávés folyamat volt :)

Egészségetekre! :)

Bemutatkozás: http://mindigno.hu/component/content/article/362

A: http://mindigno.hu/a-mint-anya/379-a-mint-alapteruelet

B: http://mindigno.hu/a-mint-anya/382-b-mint-bajtarsak

C:   http://mindigno.hu/a-mint-anya/413-c-mint-cica

Cs: http://mindigno.hu/a-mint-anya/414-cs-mint-csomag

Folyt köv. :)

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Érdeklődöm, hogy van-e olyan pályázat, ami gyereküket egyedül nevelő szülők számára nyújt lehetőséget?
Két gyerekem van, így nagycsaládosként nem pályázhatok, egy vállalkozásnál dolgozom, így a munkaügyi kritériumoknak sem felelek meg sajnos. Szociális avagy méltányossági alapon tudnék pályázni? Létezik egyéni elbírálás, vagy csak a kiírt kategóriákban lehet pályázni?
Köszönöm válaszukat.
Tisztelettel: .........

Tisztelt Érdeklődő!

Nem vagyok ömlengős-fajta, az érzéseimet általában elütöm egy jópofa ( az ismerőseim szerint morbid) poénnal, és az anyák napja sem hat meg különösebben. Csak egy nap a rohanásban, amikor azt sem tudom, hol áll a fejem. Az elmúlt években minden május első vasárnapján dolgoztam, így hiába várt az ünnepi ebéd (időpont szerint inkább vacsora) az asztalon, én csak pihegni vágytam, gyorsan lerendeztük az áhítatot. Inkább kellemetlen kötelesség volt, mintsem valódi ünnep.

Az anyaságom nem érdem, hanem tény. Ha jól csinálom, a jutalom két boldog gyerek lesz, ha rosszul, ugyan mit ünnepeljünk rajta.

Míg anyaként nem tartom fontosnak az ajnározást, utódként ajnározok :)

Felnőtt fejjel mást jelent az édesanya szó, mint gyerekkoromban.  Már ismerem az álmatlan éjszakákat, ha beteg a valamelyik sarjam, az aggódást, ha késik tíz percet, a féltést, ha kamaszszerelembe esik, a dühöt, ha megbántják. De leginkább a tehetetlenséget, ami minden anya életében jelen van, ha látja, hogy gyermeke fejjel megy a falnak, pedig én megmondtam előre... :) De a belenyugvást is, hogy nem élhetem az ő életét, csak segíthetem az úton, nem léphetek helyette, akkor sem, ha látom azt a hatalmas falat, melyet épp áttörni készül, ahelyett, hogy a kaput keresné rajta.

Még most, felnőtt fejjel is nekirontok a falnak, anyám pedig tétlenül nézi, mert úgyis jobban tudom. Holott ő megmondta előre... :)

Ezért tisztelem, nem azért, hogy világra hozott. A bölcsességéért, a feltétlen szeretetéért, a tanításáért. Akkor is, ha nem fogadom meg. A türelméért, és azért is, ha olykor elveszti. Nincs könnyű dolga velünk :)

Köszönöm Anyu! ♥

A kamaszodás kötelező hozadéka -bár erről a nevelésjobbító könyvekben alig esik szó-, hogy az ember olykor úgy érzi mintha Jekyll és Hyde otthonában járna. Ami a tiniknek az egyik percben oly szórakoztató, hogy kétrét görnyedve vihorásznak, pillanatokkal később már vérre menő sértés, aminek lezárását az ajtó csapódása nyomatékosítja.

Nekik sem lehet könnyű ezzel a tudathasadással élni, de mit szóljak én? A szaporodásról szóló biológiaórák kínos csendjében sem, de a gyerekvárás boldog  (a szülőszobán már kevésbé boldog) perceiben sem merült fel, hogy ez is az anyaság része lesz majdan.
 Egy csemete hangulatingadozásaival talán elbírnék jobb perceimben, de kettőjükkel már-már lehetetlen feladat. Az én rendszerező elmémnek az lenne a tökéletes megoldás, ha az adott hónap első napján átadnának egy hangulat-térképet, én pedig aköré szervezném az életünket.

Ám ezt megemlíteni sem merem, a gyerekszoba ajtaja sem bír ki mindent :)

Mivel ezen viharok esetében nincs figyelmeztető narancssárga jelzés, egész megyékre kiterjedő riasztás, olykor elkerülhetetlen a nyílt pengeváltás. Vérre menő harc pedig bármely -első blikkre komolytalannak tűnő- témából lehet. Túléltük már a Nagy Körömlakk Válságot, a többszöri De Az Osztálytársaimnak Már Rég Megvan-kríziseket, ám visszatérő elemként itt van a Rendetlenség A Szobátokban-fejezet (amiben én vagyok a gonosz főhős).

Kisebbem ezen a téren kezelhetőbb, az ajtócsapódás utáni 30. percben vigyorral az arcán bukkan elő. Vagy a rövidtávú memóriájával vannak komoly problémák, vagy tudatmódosító szert rejteget a szobájában :)

Nagyobbom képes napokig hordozni vélt vagy valós sérelmeit, sőt hetek múltán is felhánytorgatja újra és újra. Ezúton üzenném a jövendőbelijének, bárki is lesz, jó előre kösse fel a gatyáját, mert a válásuknál a lányom az összes vitára emlékezni fog :) Szóról-szóra.

Bár így lenne ez a matematika-tanterv anyagát illetően is.

A szakkönyvek szerint mindez azonban néhány évig tart mindössze, és ha sikerül ezen idő alatt is szeretnünk a szörnyeteget, akit világra hoztunk, harmonikus és boldog felnőtté válhatnak, méltó tagjaivá társadalmunknak. Ha sikerül..... :)