A, mint anya

Most, hogy megtudtuk az ideiglenes felvételi rangsort, és lőn rajta gyerekeim neve, megnyugodhatunk, az élet szinte visszatér a megszokott kerékvágásba.
Kifelejtettem anno a nagy izgalomban, hogy Kisebbem is középiskolába vágy. Mivel ő még nem elég érett, így a hatosztályos gimnáziumot céloztuk be, lesz, ami lesz alapon. Úgy néz ki, eme gyerekem is bejutott a középiskolások szűk rétegébe :)
Végleges adataink csak április végén lesznek, de szorgosan morzsolgatjuk ama rózsafüzért.

Miután az iskola-ügy elnapolva, így lányaim végre visszatérhettek átlagos rózsaszín tinilánylétükhöz.
Ami mostanában a frizura-kérdésben csúcsosodik ki.
Hajukról, illetve az azzal járó procedúráról már írtam emitt:
http://www.mindigno.hu/a-mint-anya/528-h-mint-hajbaj
Azóta Nagyobbom haja tépett fazonúvá vált, ám ennek semmi köze szigorú anyai kezemhez, az ő döntése volt, nem mellékesen némi készpénzt is kapott combig érő hajkoronájáért. Így a sampon, balzsam, folyóvíz mellett többhavi zsebpénzt is sikerült megsórolnom agg napjaimra :)
Kisebbem haja nem változott, még mindig extrasűrűségű. Ha létezne antiBánfyhajszesz, törzsvásárlója lennék.
Kamaszkoruk velejárója a haj különféle frizurákká való átalakítása, amihez általában az én segítségem szükségeltetik. Leginkább ollóval fognék neki, de ez túlmegy lélektani határukon, maximum a hajvasalót illetve göndörítőt használhatom, ám azt heti rendszerességgel felváltva. Az én tiniéveim ezen a téren jóval egyszerűbbek voltak, combig érő hajzuhatagom befontam reggelente, ez volt a hétköznapi frizurám, hétvégente kibontva ugyanez. Persze, akkor még nem dívott a haj pénzzé tétele, így nőhetett meg ily hosszúra. Pedig az árából már most békés aggkorom lehetne :)
Csemetéim azonban hol szögegyenes hajra vágynak, hol édes loknikat szeretnének, mint Shirley Temple-nek korai filmjeiben :) Én pedig hol egyenesítek, hol göndörkézek igény szerint. Cirka két-három órás elfoglaltság vasárnap délutánonként, amikor más, jóérzésű ember épp a rántotthusi okozta rémálmait nézi lelke tévéjén. Nekem ez a relax mostanában.
Bezzeg, ha a Hufnágel Steve, vagyis a mi világunkra lefordítva, Nagyobbom mégis a B-pályát választja középiskolai tanulmányai megkezdésében, fodrásztanulóvá válna jövőre. Késő bánat, most magamnak kell munkás hétköznapjaim záróakkordjaként online hajkezelést tanulni.
Olykor cseppet sziszifuszinak érzem a munkám, mivel este két Shirley Templenek adok jóéjtpuszit, ám reggelre két Alice Cooper botorkál ki a gyerekszobából. És ez nem csak a frizurájukra értendő :)
Két lehetőségem maradt a jövőre nézve. Vagy megismertetem őket a bőrfejűek filozófiájával, vállalva a Martens-bakancsok pucolását hajszépítés helyett, vagy elvégzek egy ELO-s fodrásztanfolyamot, így megtudom, mi az oka a loknitalanodásnak éjszakánként. Végső lehetőségként utánanézek, hogy az új módosított alaptörvényben a család fogalma alatt esik-e szó az anyák kizsákmányolásáról :) Akár benne van, akár nincs, mindenképp írok emiatt a gyámügynek. Egy házifodrászt igényelnék heti egy alkalomra szociális alapon. Vagy két új, lehetőleg kopasz gyerekre becserélném a kölköket.
Valaki? :)

Minden egyes tél egyre hosszabbra nyúlik, ahogyan öregszünk a lányokkal. Épp abban az átmeneti életkorban vannak, amikor "ciki lemenni szánkózni" (by Nagyobb) és különben is inkább korcsolyáznék, az sokkal menőbb (Kisebbem szájából). A végeredmény, hogy iskola után (legszívesebben helyette is) itthon gubbasztanak. Mégcsak a szemükre sem vethetem, lévén én is ezt teszem munka után (olykor helyette:)).

Bevallom, ritkán szoktam hűbelebalázs módjára blogolni, vagy véleményt nyilvánítani, erre vannak nálam kompetensebb személyek az interneten szép számmal.

Most mégis ezt teszem, lévén felvételire vagyunk kihegyezve családilag ezekben a hónapokban. 

Találtam egy cikket a középiskolai felvételi vizsga eredményeiről (ami megjegyzem: javuló tendenciát mutat a tavalyihoz képest.) 

Idézem az ominózus mondatot, illetve mondatokat:

"... a gyenge eredmények hátterében az állhat, hogy a szülők keveset foglalkoznak a gyerekükkel, és a diákok sem mindig motiváltak a tanulásban. "- mondja az oktatási szakérő.

"A pedagógusok és a tankönyvi anyagot összeállítók is felelősek a gyenge középiskolai írásbeli felvételiért."-érvel a gyerekek oldalán álló, a Szülők Egyesülete a Gyermekekért elnöke.

(A teljes cikk elolvasható itt: inforadio.hu/hir/belfold/hir-547492 )

Több kérdés is felmerült bennem a cikket olvasván. 

A szülők felelőssége persze elméletben teljesen ésszerű elvárás, de mit mutat a gyakorlat? Jó esetben (bár ritkábban) két dolgozó szülő nevel néhány gyereket. Így az anyagi rész rendben van, ám sajnos idő nem marad a  munka mellett a gyerek felkészítésére a nagybetűs életre.  

A családi idillnek még számos alfaja létezik két szülősként is, úgymint egy bérből élő, avagy egyből sem. Itt idő lenne a gyerek alapos felkészítésére, ám kedv (és ez érthető) édeskevés.

Az egyszülős családoknál szinte ugyanez a helyzet, némi nehezítettséggel, lévén egy szülő, egy bér a maximum (jó esetben némi zsebpénz a gyerektartásból.)

Nem áll szándékomban felmenteni a szülőket a felelősség alól, az okokat firtatom fennhangon.

Lássuk a büdöskölkét, aki nem elég motivált. Ez bosszantó némiképp, mivel fényes karrierre is számíthat, és 20-30 év múlva már egy hitellel (reménykedjünk, hogy nem deviza) terhelt 43 négyzetméteres lakás boldog és büszke tulajdonosának mondhatja magát, ahol két csemetéje önfeledten játszik az emeletes ágyon. Ha nagyon igyekvő a gyerek, még autója is lehet, igaz, több éves és nagygenerálra szoruló, de VAN.

És a pedagógusok ugye. Végül is ki mást hibáztatnánk, hiszen a közalkalmazotti bértábla szerint vagyonokat keresnek. Ami épp elég, hogy legalább ők motiváltak legyenek, hiszen az életük csupa móka és kacagás. Nem számít, ha több a papírmunkájuk, mint a tényleges tanítással töltött idő, az sem, ha kora estig javítják a dolgozatokat. Az ő hátuk széles, elbírja a támadásokat.

Ugyan már!

Mindenki egymásra mutogat, holott a baj gyökere nem itt van. De ez már politika és ezt valóban a szakértőkre bízom. Bár lenne végre néhány valódi szakértő is kis hazánkban.

Az előző bejegyzésem a félidők közti szünetben fejeződött be (futballrajongóknak biztosan van erre szakszava, ám én inkább körülírom), most ejtenék néhány szót a matematikavizsgáról.

Újabb idegölő 45 perc kezdődött, szerencsére hosszabbítás nélkül, bár egy-két tizenegyesre adhattak volna lehetőséget, hogy javítson a helyzetén :)

Ismervén önnönmagam, ezt az időtartamot anyagbeszerzéssel töltöttem, úgymint diótörő és fokhagymanyomó beújítása a közeli piacon. Félsikerrel jártam, reménykedtem, hogy Fortuna másik szeme kölökön van. De kiderült, a szerencse istennője Küklopsz inkább.

Épp visszaértem végszóra, s amíg saját sarjam vártam, volt időm statisztikát készíteni az előtte kivonulók elejtett megjegyzéseiből. Bár szignifikáns adataim sem akkor, sem azóta nincsenek, azt ki merem jelenteni, hogy a nyolcadikosok népes táborában kevés matematikuspalánta nevelődik. Vagy ők alapból a Fazekasban írták meg a központi felvételit.

Mivel gyerek még mindig nem ért ki a terem labirintusából, azon elmélkedtem, mi lehet az oka a tömeges antimatekságnak. Az egyenlet egyszerű, lássuk a tényezőket: Kamaszgyerek, aki képes órákig semmitteni, emellett tél van, az év legdemotiválóbb hónapja, amikor a többség medveként funkcionál, lelassult anyagcserével és észjárással. Az ötletem, mely talán történelmet ír (bár igazán nem vágyom a hírnévre:), a pályaválasztást hagyjuk a 35. életévre (számítások szerint ebben az életkorban már benőtt az ember feje lágya) a felvételi napját pedig tegyük egy szép tavaszi napra, amikor felébredni is öröm. Azt gondolom, eme módszer alkalmazásával sokkallta jobb eredmények érhetők el, akár uniós szinten is :)

Visszatérve Nagyobbom eredményére, a logikai feladatokat hiba nélkül oldotta meg- józan paraszti ésszel el van látva, ám a kávépörkölőüzemben játszódó feladat kifogott rajta. Mellékelem a szöveget, bátrabbak nekiláthatnak :)

Egy kávépörkölő üzemben kétféle kávét pörkölnek, az egyiknek 2500 Ft, a másiknak 3300 Ft a kilogrammonkénti ára. Az üzemből 80 kg kávékeveréket rendeltek.

Hány kilogrammot kell összekeverni az egyes fajtákból, hogy a keverék kilogrammonkénti ára 3000 forint legyen?

(Jó, bevallom, ha az ember megtalálja a fogódzót, egyszerűnek tűnik a feladat. Mintegy 35-40 perc után én is a homlokomra csaptam: Hát, persze!  Ha a kölöknek is lett volna ennyi ideje... :)

Azt a néhány geometria-feladatot, mely az összpontszám majd felét tette ki, kecsesen átugrotta, akkorát szökkenve, hogy még a tolla sem érintette a papírt.

A fenti tények tudatában meglepetésként ért az a 18 pont, melyet megítélt neki a zsűri. Előzetes célkitűzésként 25 pontra tettem a lélektani határt, a vizsga után -a többiek reakcióinak figyelembevételével- már 15 pont is boldoggá tett volna.

Ezzel NV lezárult, előzetes eredmény március közepén várható, addig folydogálunk tovább a megszokott mederben. De erről majd legközelebb....

A felvételi tehát elkezdődött, s míg csemetém a teremben a nyelvtannal bajlódott, én a felmenők részére fenntartott helyiségben tettem ugyanezt.
Újra ismerkedvén a középiskolával-immár másodszor, bár az utolsó alkalom óta sok víz lefolyt a Dunán. Mostanra sutba dobhatom mindazt, amit a Nagy Októberi Szocialista forradalomról tanultam oroszul :), és a földrajztudásom is hagy némi kívánnivalót maga után, ahogyan az a gyerekeimmel való együtt-tanulás során kiderült. Hol van már Csehszlovákia, vagy Szovjetunió? A FÁK-nál vesztettem el a fonalat.
Matematikából nincs osztás, csak bennfoglalás és a kacsacsőr is felnőtt, az előkelő relációs jel titulust kapta. Szerencsére az irodalom jórészt változatlan, Jókaiban és Mikszáthban bízhatom.
A fizika és kémia pedig már 25 évvel ezelőtt is felfedezetlen maradt számomra, mintegy vakfolt a műveltségemben :)
Imigyen minden mozzanat meglepetés számomra, a középiskolás léttel, avagy annak szülői aspektusával kapcsolatban. Téma tehát van bőven, inkább az okoz gondot, hogy miről ne írjak, mivel mások számára annyira egyértelmű, míg rám a meglepetés erejével hat :)
Példának okáért, az a fajta továbbtanulási könyv, melyben összesítve megtalálhattuk a nekünk tetsző, avagy tanulmányi eredményünknek megfelelő iskolák rangsorát, egyszerűen nem létezik többé.
Mivel kölköm az a fajta nyeretlen nyolcadikos, aki nem készül kétéves kora óta állatorvosnak, masinisztának avagy tűzoltónak, katonának, vadakat terelő juhásznak, ezért komoly utánajárást igényelt, mi legyen a gyerek, ha felnő. Ezt csak metafórának szántam, mivel már centikben mérve már épp eleget magasodott az elmúlt években. Kosarasnak megfelelne, az egyetlen ez ellen szóló érv a mozgáskoordináció szinte teljes hiánya :)
Pályaválasztó könyv híján maradt az internet, és a szóbeszéd. Eközben derült ki, hogy mekkora presztízskülönbség van a még nyolcadikosok és a már elsősök (illetve a szép új világ szerint kilencedikesek) között. A két és fél hónapos időintervallum alatt, úgy is, mint nyári szünet, a kiskamaszokból felnőtteké érnek, legalábbis hajlamosak így vélekedni önmagukról. És ki vagyok én, hogy ezt megcáfoljam, rávilágítván arra a tényre, hogy a valódi felnőttségnek más paraméterei is vannak, mint a kísérő nélküli közlekedés a nagyvárosban :) A szülők szintén óriási átalakuláson mennek keresztül, azon anyuka, aki még az utolsó évben is megtörölte a gyerek orrát iskolába lépés előtt, mostanra még csak a buszmegállóig sem kíséri el és szépen csomagolt uzsonna helyett a kezébe nyom némi készpénzt élelemre.
Visszakanyarodva, végül sikerült olyan pályát választanunk, aminek hallatán felcsillant a kölök szeme, igen, ezt neki találták ki. Azt hittem, a nehezén túlestünk, de korai volt az örömöm.
A pontszámítás (lásd matematikához való viszonyom) már magasabb léc volt, mint amire számítottam. És közeledett a központi felvételi is, aminek megléte a "jobb" iskolákban alapkövetelmény, rosszabba pedig ki küldené a gyerekét, főként, ha békés öregkorra vágyik egy zöldövezetben levő idősotthonban.
Itt tartunk most, a felvételi félidejében.
Időközben kirajzott a siserehad, mindenki túl van a magyar nyelv és irodalom szépségeit felvonultató első próbatételen, Nagyobbom is jól boldogult. Hurrá! :)
Némi szünet után, amikor félredobva a "teli szájjal nem beszélünk szabályt", egyszerre tömtem és faggattam  csemetét. Meglepő, milyen rugalmasak a gyerekek, hiába gyakoroltuk tíz évig ezt az illemszabályt, hamar alkalmazkodott az új körülményekhez és rágás közben mesélte el az élményeit. Esztétikailag hagyott némi kívánnivalót az információ ilyetén módon történő átadása, de ezt később megoldottam, kölcsönkérve a pedellustól egy partvist, így eltüntetve a lehullott szendvicsmaradványokat.
Mire az utolsó falat eltűnt és az utolsó feladat is a tudomásomra jutott, indult a második félidő, a matematika-vizsga.
Negyvenöt perc kemény drukk, megterhelő ez már az én koromban :)

Az előző részben a felkészülésről írtam egó és szuperegó szinten, most következzen a vizsga napja.

Mivel döntésképes és felelősségteljes csemeték nevelése a végső célom (ha már jómagam nem vagyok az, gondolnom kell aggkoromra is), Nagyobbomra bíztam a választást, elkísérjem-e az NV-re, vagy otthon maradjak kényszeresen takarítani, úgyis, mint pótcselekvés.

Aznap reggel, néhány parázs vita után (mit vegyek fel, hol a diákigazolványom, a tollam és a matematikatudásom-témakörben), kölök még mindig habozik gardedámságom illetően.

 Ismerve azon képességét, hogy az utolsó pillanatig halogat (Pató Pál úr unokája), mivel:

a.) elmúlik a szituáció magától.

b.) egy felelősségteljesebb személy átvállalja a döntést, így levéve a terhet vékonyka válláról

készülődni kezdtem. Végül, amint az szinte borítékolható volt, együtt indultunk. Hiába, anya csak egy van :)

Az utazás számomra külön élmény volt, mivel lányom a barátnőivel távolabb táborozott le. Egy kamasz-anya egyik ismérve, hogy olykor a háttérbe húzódik. Az én egómmal ez nem könnyű, de kölök szúrós tekintete eltántorított a közeledéstől.

Ettől függetlenül jól szórakoztam. Második fő jellenzője egy tizenéves anyjának, hogy mindig legyen nála könyv, telefon, vagy bármely olyan kütyü, mely leköti. Emlékszem, amikor még én adtam csörgőt az ő kezébe. Mára megfordult a helyzet :)

Amíg a rövid út alatt láthatatlanná kellett válnom, annál nagyobb hasznomat vette a gyerek, amint beléptünk az iskola kapuján.

Hol fogasként funkcionáltam, hol a vizes üvegét foghattam, vagy a kabalamaciját -amiről időközben kiderült, hogy túl gyerekes dolog egy NV-hez. Ám biztos vagyok abban, hogy az összes gyerek zsebében, vagy tolltartójában ott volt az amulettje, plüsse, kispárnája vagy szíve csücske. Még tőlem sem várható el, hogy talizmán nélkül vágjak neki a nagybetűs életnek.

Mivel segítőként is a háttérben kellett maradnom, megcsodálhattam az elmúlt 30 év összes tablóképét, különös tekintettel a frizuradivatra, mely Farrah Fawcett Charlie-frizurájától az Aniston által fémjelzett kapcsolat nélküli vágásig terjedt. Utazás a frufruk körül.

Végre kinyílt a nagy, sötét vasajtó (jó, egy sima beltéri ajtó volt, de kell a drámai hatás), bevonulhattak a "vizsgázni vágyó" nebulók a terembe, lelkesen, akárha vágóhídra mennének. Oda szülő nem tehette be a lábát, bár a tájékoztatóban csak a számológép kitiltásáról volt szó.

Az NV-ig hátralevő tíz percben activityztünk két padsornyi távolságból. Ha a vizsgaeredménye eléri az itteni találati arányt, sínen vagyunk. Ám ezt az utolsó köldökzsinórt is elvágták néhány perc múlva, csikorogva bezárult a nehéz vaskapu (lásd fentebb). A jövő nemzedéke az ajtón túl, a szülők toporgó generációja az ajtón innen. Néhány pillanatnyi tétovaság után -furcsa érzés volt, így gyerek nélkül- visszarázódtunk a felelőtlen és bohó felnőttlétbe. Ennek egyik előnye az, hogy mértéktelenül kávézhatunk, így nyájként indultunk az automata felé, míg fiaink és lányaink épp vért izzadtak a vizsgafeladatok felett.

Folyt. köv.

Eljött a nap, Nagyobbom "további sorsát, hátralevő életét meghatározó"-napja (saját megfogalmazása szerint, gondolom, az iskola készítette fel ily módon a központi felvételire, a frászt hozva rá).

Családunk egyik tagja sincs megáldva a matematikában való jártassággal, így a vizsgát megelőző hetet Számországban töltöttük, kezdve az alapoktól egészen a mostanra elvárható szintig bezárólag. A geometria méltatlanul hanyagolva lett, egyrészt mivel a környéken ember nincs, aki értené (hiába, ez egy ilyen környék -a farm, ahol élünk :), másrészt enélkül is elérheti az áhított hármast. Bár az én áhítatom az ötös lett volna, de némi racionalizmussal, anélkül, hogy telhetetlennek tűnnék, kiegyeztünk a közepesben, mint teljesíthető elvárás.

Még egy anya-lánya napot is bevállaltam a szent cél érdekében, ami jobban hangzik (legalábbis a kölök elvárása szerint), mint amilyen valóban lett. Délelőtt magyaráztam, ábrázoltam, definiáltam, hajat téptem, önmagam korbácsoltam -ebben a sorrendben-, a munkaidő hátralevő részében gyerek próbateszteken esett át, míg jómagam Kengyelfutó Gyalogkakukk-tempóban próbáltam elvégezni az addig felgyülemlett tennivalóim.

Az utolsó napon a Nagy Vizsga (továbbiakban NV előtt), a mentális felkészülésre helyeztem a hangsúlyt. Erősen hónap vége lévén a kényeztető szépségápolás és masszázs helyett a "Ne parázz, kölök, mert...":

a.) már úgyis mindegy, amit nem tudsz, azt nem tudod (by Oprah)

b.) a gombóccá szorult torok és a görcs a gyomrodban nem sokat segít az információfeldolgozásban és a feladatok megoldásában (népi bölcsesség, avagy keleten a buddhista megfigyelés:)

c.) ha nem is érzed úgy, ám a tudás egy része benned van, a jelszó csak lazán (a tudatalattiban való hit, mint new age irányvonal:)

A fenti három módszer kombinálásával érdekes beszélgetéseink voltak, egy mondaton belül ellentétes tartalom, mindez mindenféle következetesség nélkül. "Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol"-érzéseim voltak kommunikációnk során.

Imígyen szakmailag és mentálisan felkészülve vártuk a NV napját, én majd 3 órát tudtam aludni az utolsó éjszakán és csak egyszer vacsoráztam, igaz, éjjel fél egy körül :)

Bár az eredeti terv az volt, hogy én változtatom meg Nagyobbom szemléletét a sorsdöntő napról, újfent bebizonyosodott, hogy létezik nálam erősebb akarat a családban. Nem is értem, miért nem vagyok hajlandó ezt elfogadni végre :)

Majd másfél évvel ezelőtt írtam az utolsó szösszenetem, valahol elfogytak a szavak.

Most, ennyi idő után megint feltorlódtak az agyamban, így újraindul a kaland.

Némi módosítás, hogy elhagyom a Barbie-fotókat -nem volt egyszerű hetente beállítanom egy élőképet a kölkök szobájában. Akkortájt még nagy becsben voltak a plasztikbabák, ma inkább a körömlakkok, hajkiegyenesítők világában élünk. Persze van, ami nem változott. Olykor még most is szerepet cserélünk és ők anyáskodnak rajtam, hiába, szőkeségem változatlan :)

Elmarad a betű szerinti lebontás, ez is gúzsba kötött egy időben, példának okáért zs-vel kezdődő szót kettőt ismerek: zsiráf és zsabó. Mindkettő komplexebb téma lenne annál, avagy nagyon tágan értelmezett cím egy bejegyzés megírásához :)

Még nem szégyellnek velem mutatkozni az utcán, igaz, ha együtt megyünk valahova, szigorú ellenőrzésnek vetik alá gardróbom és csakis az általuk melegen ajánlott -vagyis kötelezővé tett- viseletben, sminkkel és frizurával hagyhatom el a lakást. Szerencsére már van szemük a divat világához, nem párosítják a babos kendőt csíkos zoknival, a fűzöld pulóvert ciklámenszínű inggel.

Igen, ing, mert a blúz, mint fogalom nem létezik már, ahogyan a szvetter is ősrégi (bár ezzel kapcsolatban nekem is kételyeim vannak. Nem emlékszem, hogy valaha is elhangzott tőlem ez a szó, legyen az bármely szövegkörnyezet), a kosztüm mibenlétéről épp a minap világosítottam fel őket. Ha együtt vásárolgatunk ősanyának érzem magam, de nem bibliai értelemben, inkább a korom végett. Hiába, középkorú lettem, és erre mindkét leányom emlékeztet, leginkább fennhangon a buszmegállóban :)

Azért jól tartom magam, haladok az általuk kijelölt úton. Ennek része, hogy az összes blúzom átavanzsáltam inggé és szvettert sem viselek :)