Isten a tanúm, nem vagyok érzékeny nőszemély.
Az utolsó emlékem a pityergésről egy óvodai homokozós sztori, aminek heveny agyrázkódás lett a vége. A piros csoport fenegyereke, Krisztián aznap rám fente a fogát, és a begörbített hátú cicamászóka rossz felén értem földet. Míg ekkor még csak néhány könnycseppet morzsoltam el a szemem sarkában, néhány órával később a Heim Pál Kórház ügyeletéről azért engedtek haza saját és minden bentlakó felelősségére, mivel olyan iszonytató módon üvöltöttem, hogy az egészségügyi személyzet megijedt a csendháborítás miatti szabálysértési eljárás következményeitől :)
Ezek után évek teltek el pityergés nélkül, mígnem mostanában újra bőgőmasina lettem. Szerencsére disztingválni is megtanultam és nem hozom csemetéim kínos helyzetbe egy-egy megható pillanatban magas frekvenciájú sírásommal. Még a könnycseppeket is próbálom ráfogni a szénanáthámra. Időszakos allergia ez, és nincs köze porhoz, pollenhez. A tünetegyüttes kiváltó oka bármi lehet, ami a kölkökkel kapcsolatos.
- Utolsó vizsgaelőadás a régi iskolájukban. Idén nyolcadszorra élvezhettem végig szinte ugyanazt a két órás műsort, ahol a diákok inkább lelkesek, mint profik. Talán a nyolcadik a bűvös szám -a könnyek kiváltó oka- vagy az, hogy a gyerekeim utolsó alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra eme iskolában,de bepárásodott a szemem, ahogyan néztem őket. Azonban mire felgyulladtak a fények, sikerült eltüntetnem az áruló nyomokat, mázli, hogy vízálló pillakencét használok :)
- Két fotó, melyen összevethetem Nagyobbom első kontra utolsó tanítási napját az általános iskolában. Gyereken nyomot hagyott a majd egy évtizednyi diákoskodás. Mostanra megtanult írni, olvasni, számolni, legalább 15 foggal többet birtokol, nőtt vagy hatvan centit, talán csak a súlya nem változott :)
- A ballagás délutánja, amikor előző nap még gyereknek látszó kölkömből díva lett a nagy napra. Magassarkút kért s kapott a jeles alkalomra és velem ellentétben járásképes maradt a cipőben. Talán az apjától örökölte eme tudást? :) Elcsodálkoztam a hirtelen lett nagylány gyönyörűségén, és újfent megindultak azok a fránya könnycseppek. Szerencsémre, Dívám nem vette észre, némiképp homályosan látott ő is sűrű pilláin át :)
Félek, hogy eme alkalomszerű könnyezés krónikussá válik. A minap ottalvós táborba indult mindkét sarj, és a buszra való integetés alatt váratlanul újra nedves lett a szemem. Mi lesz velük öt napig nélkülem? És velem mi lesz ugyanennyi ideig nélkülük? Úgy tűnik, ideje leválnom róluk, ám ez nem könnyű. Szóvá tettem sarjaknak, miért nem gyűlölnek engem, mint minden normális kamasz a szüleit. Őszinte válaszuktól megnyugodott a lelkem. Olykor gyűlölnek :)
Ám valamit tennem kell könnycsatornám inkontinenciája ellen. Edzésprogramot alakítok ki, romantikus filmekkel, AC/DC helyett szerelmes dalokkal és dél-amerikai sorozatok rendszeres megtekintésével. Ha ezeken nem pityeredem el, csemetéim első komoly kapcsolata, az érettségijük, esküvőjük, unokaszületés sem fog sírásra késztetni. Remélem :)
